RÓLAM
Egészen gyermekkorom óta foglalkoztatott a design világa, ezért minden döntésemmel igyekeztem ebbe az irányba terelni utamat.
2012-ben végeztem Ipari termék- és formatervező mérnöki szakon a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Karán Szombathelyen.
Korábbi pályafutásom során igyekeztem különböző területeket (így például a fém- és faipart is) megismerni, újdonságokat kipróbálni. 2023-ban döntöttem úgy, hogy végül szabadúszóként igyekszem boldogulni.
Korábbi pozícióim:
-
Egyetemi éveim alatt kisebb mellékes munkákat igyekeztem vállalni. Főleg grafikai feladatokat végeztem: arculattervezés, kiadványszerkesztés
-
-
2012-ben az egyetem elvégzése után rögtön munkába álltam egy fémipari cégnél, ahol acél és rozsdamentes acél szerkezetek, termékek tervezésével foglalkoztam, az első 3D látványtervektől egészen a kivitelezési dokumentációig. Mélyebbre ástam magam a 3D tervező szoftver működésébe és tervezést könnyítő újításokkal igyekeztem saját és munkatársaim munkáját könnyíteni. Belekóstolhattam a CNC gépek működésébe is.
-
-
2018-ban elhagytam szülővárosom, és ezzel együtt munkahelyemet, újabb kihívásokat keresve. Így kerültem a készház gyártás világába, ahol a faiparba és házgépészetbe nyerhettem betekintést
